Hírek


Több mint 5500 liter fertőtlenítő érkezett Zalába

2020-05-16 07:05:35

Újabb, hazai gyártású fertőtlenítőszer-szállítmány érkezett Zalába. A MOL jelentős kedvezménnyel biztosítja a Magyar Tűzoltó Szövetség és megyei szervezetei révén a flakonokat a településeknek, az önkormányzatoknak, illetve intézményeiknek, cégeiknek.

A vállalat azt közölte, eddig mintegy másfél millió litert állított elő a termékből, amelyből első körben, az operatív törzzsel együttműködve, a kórházakat, illetve a honvédséget és a rendőrséget látta el, illetve mintegy 20 ezer litert adományozott civil szervezeteknek, egészségügyi és önkormányzati intézményeknek. Az almásfüzitői gyárban heti hét napon, három műszakban folyamatos a termelés, napi 50 ezer liter fertőtlenítő készül, tájékoztatott Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

– Két szállítási körben eddig összesen 23 ezer liter fertőtlenítő érkezett a közreműködésünkkel a Mol-LUB Kft.-től – mondta Kelemen Zsolt, az MTSZ alelnöke. – Tagszervezeteink a saját közösségük javára hasznosítják a szert, a maguk védelmén és az eszközök fertőtlenítésén túl például buszmegállókban, közintézményekbenishasználják. Helyben a megyei szövetségek gyűjtötték össze az igényeket, a megrendelők között vannak önkormányzati intézmények, idősotthonok és szociális intézmények is.

– Zalába tegnap több mint 5500 liter szer érkezett tizenegy helyszínre – mondta Strázsai Zoltán, a megyei tűzoltó szövetség elnöke. Ebből 26 szervezet részesül, köztük önkéntes és hivatásos tűzoltóságok is, utóbbiak állománya személyes, otthoni használatra, hiszen a laktanyákban központilag biztosított az ellátás. Most Lentibe, Letenyére, Keszthelyre, Hévízre és Zalaegerszegre érkezett nagyobb mennyiség, a különböző szervezetek innen vihették el megrendelt fertőtlenítőszereiket.

– Zala felelősségteljes magatartást mutat, hisz az országosan igényelt 23 ezer literből 7600 ide érkezett a két szállítási körben, s vannak további megrendelések is – ismertette Strázsai Zoltán. – Ez az adat, aktivitás önmagáért beszél.

Tudósítás, további részletek: ZAOL.hu

 

Videós tudósítás, 6:20-tól:

https://mediaklikk.hu/video/most-tortenik-2020-05-15-i-adas-2/

Vissza